Ha egy gimnazista elképzelései a jövőbeli iskolájáról, és egy gyakorló egyetemi tanár tapasztalatai összhangban vannak...
Egy norvég kisvárosban élni a tengerparton. Reggelente bringán elkerekezni a vízi erőműhöz, amelyet ő igazgat, és amely az egész környéket ellátja energiával, miközben az emberek mit sem sejtve kapcsolgatják a villanyt. Ez a tizennyolc éves Molnár Bálint álma. Gyerekként a hollandiai Van Gogh Múzeumban az érdekelte, milyen biztonsági berendezésekkel védik a képeket. Az ausztriai egykarú szélerőműveket csillogó szemmel emlegeti, Angliában a tetőre szerelt napcellák ámították el. Az idén érettségizik, matematikából közép-, fizikából emelt szinten. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre jelentkezik a Gépészmérnöki Kar energetikai szakára. Nemcsak érdeklődése, hanem az alacsony ponthatár miatt is választotta az energetikát (2001-ben 65 pont volt, aztán évről évre egyre több, tavaly már 90). Mikor továbbtanulási lehetőség után nézett, szintén az alacsony ponthatár miatt gondolta: bányászmérnök lesz. Kiskora óta rémálom kísérti: egy lefelé száguldó, soha meg nem álló liftben utazik, így letett róla.
- Közgazdász vagy informatikus - Bálint szerint a továbbtanulók többsége ezt akarja, ezért nemsokára túl sok lesz mindkettőből. Nem úgy, mint energetikusból, akiknek az olajkészlet kimerülése utáni energiaválságot kell majd megoldaniuk.
Gács Iván, a BME tanszékvezető-helyettese és docense szerint Bálint okosan gondolkozik. Bár energiaválságot ő maga nem prognosztizál, a Föld szűkös olajkészlete miatt egyelőre valóban az energiaellátás tűnik a XXI. század legnagyobb problémájának. A fenntartható fejlődés - mint mondja - manapság is divatos kifejezés, de hiánya 30-40 év múlva lehet igazán komoly probléma (az előrejelzések szerint akkorra fogy el az olaj, bár 30 évvel ezelőtt is ugyanezt jósolták, elképzelhetetlennek tartva, hogy az ember akár több mint 25 dollárt is költ majd egy barrel fekete arany előállítására). A halogatás nem jó taktika, ezzel együtt az egyetemi tanulmányaikat most kezdő energetikusoknak lesz munkájuk bőven.
A gimnazista fiú általános iskolai technikatanárának is köszönheti, hogy ennyire érdeklődő és - a docens szerint is - tájékozott fiatalemberré vált. Nemcsak az erőművekről szóló órákat találta izgalmasaknak, hanem a klubszerű összejöveteleket is, amelyeket a technikatanár diákjainak szervezett. Bálint úgy gondolja, egyetemi oktatóival nem lesz személyes kapcsolata, és az előadóban csak távolról hallgatja majd őket. Víziója szerint egy-egy zseni tanítja, aki bizonyos szinten átlátja az egész tudományágat, de ha szakterületén kívül eső témakör kerül szóba, kollégájához irányítja a kérdező diákot.
A harminc éve tanító Gács Iván azt mondja, a jó oktatók átlátják az energetika egészét, függetlenül attól, hogy egy-egy területen kiemelkedő teljesítményt nyújtanak-e. Ebben a tudományágban a komplexitás azért különösen fontos, mert az összefüggésekre épül, így a tanárok egyik fő feladata, hogy a hallgatóknak egyfajta összképet adjanak át. Ugyanakkor az energetika annyira szerteágazó, hogy Bálint csak négy-öt diplomával a zsebében látná át teljesen, így első körben hidrológusnak és geológusnak képezhetné magát. A tanár úr szerint az erre a pályára készülő azért járhat jól az energetikai szakkal, mert igen széles körben nyújt ismereteket. A szakmára jellemző a specializálódás, de öt-tíz év tapasztalat után már majdnem mindegy, hogy az egyetemen eredetileg mit tanult az energetikus.
Bálint várja, hogy az első két évben megismerkedjen az alapokkal, amelyekkel már a középiskolában is foglalkozott, persze kevésbé behatóan, mint leendő egyetemén. (Így négy-öt különféle tantárgy foglalkozik majd fizikával.) Közben megtalálhatja az energetika számára legérdekesebb részét, és a képzés második felében komolyabban is foglalkozhat vele. Úgy képzeli, az egyetemen kevés évszám és sok definíció várja, amelyeket elsőre nem feltétlen megértenie kell.
- Az energetikában - mondja Gács Iván - a folyamatok a lényegesek, így valóban nincs szükség túl sok évszámra. (Egyébként ő maga sem évszámpárti - mikor annyi idős volt, mint Bálint, a történelem nem tartozott az erősségei közé.) Akad azonban néhány meghatározás - mint a termodinamika alaptörvénye -, amelyeket a diáknak álmából felzavarva is tudnia kell, de a tananyag biflázandó része jóval kisebb, mint sok más intézményben, elég, ha a paragrafusokat magoló jogászhallgatókra gondolunk.
A harmadik szemeszterrel lezárulnak a természettudományi tantárgyak. (Ezek között szerepel a mechanika, a hő-, az áramlás- és a villamosságtan, amelyek mind fizikai tárgyak.) Ezután a hallgatók az energetikai gondolkodás alapjait sajátítják el, ekkor ismerkednek meg a lehetséges szakirányokkal. Az oktató úgy véli, nem húzódik éles határ az alaptárgyak és a szakirányok között, bár egyre izgalmasabb a képzés. Az utolsó három szemeszterre szakosodhat az immár harmadéves: az épület-, a villamos-, a hő- vagy az atomenergetika területén folytatja tanulmányait. Az alapdiploma után elhelyezkedhet, vagy mesterdiplomát szerezhet, a következő lépcső a doktori cím.
- Ha felvesznek - tervezget Bálint -, és kibírom az első két évet, az atomenergiát választom, és mesterdiplomát szerzek. Aztán talán irány Norvégia.
- A biciklihez nem tudok hozzászólni - tréfálkozik a professzor -, de a világmegváltásra manapság az energetika a legalkalmasabb a hittudományok mellett.
AJÁNLOM AZ OLDALT
