Elődök és példaképek

 „Vannak még tudós tanárok? Léteznek még ilyenek?
Vannak. Fantasztikus, hogy valamikor középiskolai tanárokból akadémikusok lettek, lehettek.
Ma is akadnak ilyen elhivatott tanárok.”

A tanári hivatás professzionálódása a 18. század végén indult el Európában.¹ Az addig képesítéshez nem kötött foglalkozásnak olyan kötelező normái lettek, melyeket csak meghatározott intézményekben lehetett elsajátítani. A 19. század második felére aztán kialakultak már a tanári pálya főbb jellegzetességei, megteremtődött a tanári hivatás szocioökonómiai státusa is. Lassan mindenki előtt nyilvánvalóvá vált: a jó tanár munkája egyszerre tesz eleget tudományos és didaktikai követelményeknek, s bár a pedagógusi munka színvonala, minősége köztudottan nehezen mérhető, a jól tanító szakemberek teljesítménye előbb-utóbb környezetük előtt is ismert, megbecsült lesz. Így válhatott legendává egy-egy tudós tanár, tanár tudós kortársai körében és az utókor számára is; olyan legendává, melyet meg kell őrizni, tovább kell adni nemzedékeken át. Ennek a megőrzésnek és továbbadásnak a kötelességét kívánja teljesíteni az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Tudós tanárok – tanár tudósok című sorozatával, melyből ezúttal a Kotsis Ivánt, Gyertyánffy Istvánt, Marek Józsefet, Győri Gáspárt, Újszászy Kálmánt és a nemrég elhunyt Ködöböcz Józsefet bemutató köteteket ismertetjük.

A kötetek szereplőinek szakmai pályája egymástól igencsak különböző; közös bennük azonban, hogy valamennyien sokat tettek az oktatásért, a jövő generáció szakembereinek megfelelő felkészítéséért is. Gyertyánffy István (1834–1930) például – bár eredetileg sebészi tanulmányokat folytatott – az orvosi pályából igen hamar kiábrándulva inkább a tanári hivatást választotta; előbb gimnáziumban tanított, majd a továbbiakban a tanítóképzés megszervezését tekintette céljának, elsősorban a népiskolai tanítóképzés tematikájának és módszertanának kidolgozása felé fordította figyelmét.

Marek József (1868–1952) állatorvosként tevékenykedett, és a klinikai orvostudományi szemlélet- és gondolkodásmód érvényesítésével nyitott új korszakot a tudományos állatorvosi belgyógyászat területén. Nemcsak számtalan súlyos betegségre találta meg a gyógyítás lehetőségét, hanem három és fél évtizeden át oktatta a jövő állatorvosait is.

Kotsis Iván (1889–1980) nemcsak építész volt, akinek munkái – egyebek között a tihanyi biológiai kutatóintézet, a zalaegerszegi IV. Károly király emléktemplom, a Botanikus Kert pálmaháza vagy az átépített Erkel Színház épületei – ma is jelen vannak épített környezetünkben, hanem egyetemi tanár is, aki építészgenerációknak adta át szakmai és szakmapedagógiai tudását, nevelői eszményeit.

Győri Gáspár (1923–1983) nevét – gimnáziumi oktatói és nevelőintézeti működése mellett – az iskolai könyvtárak hálózatának kiépítése, az iskolai könyvtárosok szakmai feladatainak meghatározása, a könyvtárosi szakma elfogadtatásának szándéka tette elsősorban ismertté.

Újszászy Kálmán (1902–1994) a református oktatás egyik meghatározó személyiségeként – hároméves külföldi tapasztalatszerzés, ún. peregrináció után – teológiai tanár lett, és két évtizeden át Sárospatakon, a Teológiai Akadémián oktatott, majd annak megszűnése után a megmaradt gyűjtemények igazgatójaként működött tovább. Kiemelkedő szerepe volt a hazai népfőiskolai mozgalom népszerűsítésében is.

Ködöböcz József (1913–2003) pályája is Sárospatakhoz kötődött; teológiai tanulmányai után pedagógiai oklevelét is megszerezve az ottani református, később állami tanítóképző intézetben tanított. Neveléstörténeti jelentőségű az a munkája is, amelyben a kollégiumi és a középfokú nevelés négy évszázadát mutatta be.

Mi hát a közös mégis ezekben a tudós tanárokban, tanár tudósokban? Szakmájuk szeretetén, a birtokukban lévő hatalmas mennyiségű tudásanyagon kívül például az a pedagógiai akarat is, hogy azt megosszák másokkal – elsősorban a tanítványokkal, de a különféle publikációk révén a kollégákkal, a szakmai vagy az érdeklődő közvéleménnyel egyaránt. Marek József a tanítás mellett nemzetközi hírű tankönyveket is írt, és nemcsak magyar nyelven; Kotsis Iván nemcsak épületeiben, hanem az egyetemi oktatómunkához szükséges dokumentumok terén – tantervi programok stb. – is maradandót alkotott. Gyertyánffy István nagy jelentőségűnek tartott módszertani kézikönyve mellett szakmai folyóiratokban is megfogalmazta gondolatait; Győri Gáspárnak az iskolai könyvtárosok alapfokú képzését magára vállaló munkája pedig szinte a legutóbbi időkig a nélkülözhetetlen kézikönyv szerepét töltötte be a szakmában; Újszászy Kálmán írásaiban a református elkötelezettségű pedagógus missziójának vállalásán kívül felismerhető a cserkészmozgalom és a falukutatás felelős vállalkozásának sok szép tanulsága is. A kötetek mindegyike közli a bemutatott személy több vagy kevesebb eredeti írását is.

Közös mindegyikőjükben a szakmai közéletben tanúsított aktivitás is, legyen az akár tudományos társaságban (Marek), akár szakmai szövetségben (Kotsis, Ködöböcz) végzett tevékenység, akár folyóirat-szerkesztésben (Gyertyánffy, Ködöböcz), akár helytörténeti kutatásokban (Újszászy, Győri) való részvétel.

Nagyon különbözőek azonban az egyes kötetek terjedelemben, jellegben, minőségben egyaránt. A Kotsis Ivánt bemutató könyv hangvétele kifejezetten személyes, ami nem csoda, hiszen a magyarázó szöveg a dédunoka munkája. Marek József életét és munkásságát állatorvos-kutató, tudományos szakember ismerteti; Győri Gáspár munkásságának kapcsán a körülötte zajló jellegzetes szakmai vitákról is értesülhetünk, Ködöböcz József – a könyv megjelenésekor még lezáratlan – életpályáját egy nagyon rövid áttekintés és több mint kétszáz oldalnyi dokumentum szemlélteti (emiatt a szóban forgó kötetek közül ez sikeredett a legterjedelmesebbre). Sajnos a szerkesztési alapelvek is észrevehetően igen különbözőek; van közöttük olyan, amelyben – nagyon helyesen – rendkívül gazdag és pontos bibliográfiai eligazítást is kap az olvasó (a Ködöböczt, Kotsist, Győrit, Gyertyánffyt bemutató áttekintésekben), a többi kötetből azonban ezek az információk hiányoznak. Nem meghatározó jelentőségű eltérés ugyan, de feltűnik az is, hogy a tartalomjegyzék a Gyertyánffy-kötetben elöl, a többiben a könyv végén található – talán az egységes technikai megoldások jobban illettek volna egy azonos célt követő sorozathoz.

Tudós tanárok – tanár tudósok. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum sorozata. Sorozatszerkesztő: Jáki László. OPKM, Budapest, 2003.