|
Sályi István
2004.12.29. 14:37
Miskolcon is munkálkodott
Oktatás szervezése, fiatalok tudományos tevékenységének segítése:
Az oktatás a Nehézipari Mûszaki Egyetemen 1949. szeptember 18-án kezdõdött 500 elsõéves bányamérnök-, kohómérnök- és gépészmérnök hallgatóval. A rektor az elsõ tanévben Szádeczky Kardos Elemér volt, a tanári kar pedig a következõ (zárójelben az elsõ félévben elõadott tantárgyak): Borbély Samu (matematika), Doktorits István (fizika), Petrich Géza (ábrázoló geometria), Sályi István (mechanika), Szarvas Pál (kémia) és Terplán Zénó (általános géptan, géprajz).
Sályi István megszervezte, kialakította és 22 éven át az 1970/71 tanév végéig vezette a Mechanikai Tanszéket. 1950. február 28-tól kinevezett egyetemi tanár. Az 1949/50-es tanévben negyedmagával alkotta a tanszéket. Az oktatói létszám - a feladatok növekedésével párhuzamosan természetesen fokozatosan nagyobb lett, és nyugállományba vonulásakor, 1974-ben már 21 fõt számlált. Ehhez jött még ugyanabban az idõben 4 akadémiai álláson lévõ kutató.
Az elsõ tanévben minden elõadást maga tartott és egyedül vizsgáztatta a nagy létszámú hallgatóságot. Elõadásai rendkívül logikusan felépítettek és szabatosak voltak. Ehhez járult még nagyszerû táblatechnikája, rajzkészsége, szép írása.
Oktatási célkitûzései az alábbiak szerint foglalhatók össze:
- a tananyag összefüggõ és szerves felépítése a matematika adekvát eszközeivel, kiemelve közülük több más mellett, a vektor- és tenzorszámítást,
- a mechanika általános törvényeinek, elveinek, tételeinek és módszereinek elõtérbe helyezése és ezek különféle feladatokra történõ alkalmazásának bemutatása,
- tervszerû, jól átgondolt oktatási tevékenység és a hallgatóság ezzel párhuzamos folyamatos tanulmányi munkájának kialakítása,
- a mechanikából, mint mérnöki alaptudományból emelt szintû tudással rendelkezõ gépészmérnökök képzése és errõl oklevél kiadása.
A Mechanikai Tanszék oktatási feladatai az 1949/50-es tanévtõl kezdve tartalmukban és mennyiségükben is többször bõvültek, módosultak, de jellemzõ maradt, hogy a tanszék mindig ellátta a Bányamérnöki Karon, a Kohómérnöki Karon és a Gépészmérnöki Karon (az 1955/56-1958/59 tanévekben a Földmérõmérnöki Karon is) a mûszaki mechanikai alaptantárgyak oktatását, ezek keretében a kinematika, a dinamika (statika, kinetika, rezgéstan) és a szilárdságtan anyagának mûszaki egyetemeken szokásos elõadásait és gyakorlatait. Esetenként a tanszék vállalta egyes bányamérnöki és kohómérnöki szakokon a hidraulika oktatását is és ellátta az 1954/55-1958/59 tanévekben az Acélszerkezetek (tartók) tantárgy elõadásait és gyakorlatait is.
A feladatok bõvülését jelentette a lemez- és héjelmélet oktatása a vegyipari gépészeti szakon az 1962/63 tanévtõl, a szerszámgépek rezgései témakör elõadása a szerszámgépészeti szakon az 1965/66 tanévtõl, továbbá a hegesztõ szakmérnöki szakon folyó mechanika oktatás 1961-tõl kezdve.
A hatvanas évek elején vezette be Sályi István a kötött vektorrendszerek általános tárgyalását, egységes keretbe foglalva a mechanika nevezetes vektorrendszereire (a szögsebesség-, az impulzus-, a kinetikai- és az erõ vektorrendszerre) vonatkozó ismereteket.
Az 1966/67 tanévben indult az oktatás az alkalmazott mechanikai ágazaton (a szerszámgépészeti szak keretében). Sályi István nagy kedvvel vett részt az ágazat elõkészítõ munkáiban és az elõadások anyagának kimunkálásában. Az ágazat tanterve különösen kedvezõ lehetõséget jelentett az oly hallgatóknak, akik gépészeti érdeklõdésük mellett szeretik a matematikát és az elméleti megfontolásokat is. Amíg ereje bírta, rendszeresen tartott az ágazaton elõadásokat és ellátta az állami vizsgabizottság elnöki teendõit.
Az alkalmazott mechanikai ágazaton folyó képzés bevezetését úttörõ kezdeményezésnek kell tekintenünk hazánkban, mivel ez volt az elsõ olyan próbálkozás, amely egy mûszaki alaptudományban kívánt a megszokottnál lényegesen magasabb szintû képzettséget nyújtani és errõl oklevelet adni. Az ágazaton végzett elsõ gépészmérnökök 1969-ben vehették át oklevelüket. Késõbb a kezdeményezésnek - más tudományterületeken - több folytatása is volt a hazai felsõoktatásban.
Az 1973/74 tanévvel kezdõdõen a tanszék átvette a Mechanizmusok tantárgy oktatását.
Sályi István mindig azt vallotta, hogy csak a tervszerû, jól átgondolt oktatási tevékenység és a hallgatóság ezzel párhuzamos folyamatos tanulmányi munkája vezethet eredményre. A hatvanas évek elejétõl kezdve az oktatás szervezettségének és hatékonyságának fokozása érdekében több módszertani változtatást vezetett be:
- az 1964/65 tanévtõl kezdve a mechanika fõbb fejezetei (dinamika, szilárdságtan) egymásután többször ismétlõdve kerültek elõadásra, mindig magasabb szinten,
- az 1965/66 tanévtõl a mechanika heti elõadásaiból egy órára a hallgatóság két csoportra oszlott. Az egyik, kisebb csoport további ismeretekrõl és nehezebb, nagyobb áttekintõ készséget kívánó feladatokról hallott, ugyanakkor a másik, nagyobb csoport számára a közösen hallgatott elõadásokon megismert tananyag egyszerûbb alkalmazásainak begyakorlása volt a cél,
- az önálló alkalmazási készség, a hallgatóság rendszeres munkájának ösztönzése és egyúttal elõrehaladásának folyamatos értékelése érdekében a tanszék az 1961/62 tanévtõl heti egy gyakorlati óra keretében pontozással értékelt önálló foglakozásokat tartott,
- a vizsgák objektivitásának elõsegítése érdekében az 1963/64 tanévtõl a tanszéken folyó vizsgák írásbeli és szóbeli részbõl álltak.
Oktatási szemléletére jelentõs hatást gyakoroltak 1961-es angliai tanulmányútjának tapasztalatai. Ez derül ki úti jelentésének következõ részébõl is: Az egyetemen hallottakból következtetek arra, hogy a tehetségesek kiválogatására is nagy súlyt helyeznek. A kiválogatás döntõ eszköze úgy, mint nálunk is a bizonyítvány. ... A bristoli egyetemen, pl. a mérnöki szakokon a hallgatókat az elsõ év vizsgái után, a vizsgák eredményei alapján három csoportba osztják. A második évben azután mindegyik csoport más-más tanterv szerint tanul; más-más elõadásokat hallgat. A legjobbak lényegesen többet tanulnak, mint az átlagdiák. Emezek lényegesen többet, mint a gyengék. Ez a gondolat, amely a szellemi kapacitásokkal való gazdálkodást nagyon helyes alapokra fekteti, számunkra egészen újszerûnek látszik. Megérdemelné, hogy behatóan foglalkozzunk vele. Az elmondottakhoz már felesleges is hozzáfûznöm, hogy a tanulmányút számomra élményekben és tapasztalatokban rendkívül gazdag volt. Ezért mindvégig arra törekedtem, hogy olyan adatokat gyûjtsek, amelyek hazai mûszaki felsõoktatásunk fejlõdését elõsegíthetik. Elegendõ itt talán utalni az alkalmazott mechanikai ágazat oktatásának indítására, a hallgatóság két elõadási csoportba osztására, vagy az írásbeli vizsgák bevezetésére.
Az 1950-53-as években rektori teendõinek ellátás mellett is megírta a tanszék mechanika oktatásának teljes egyetemi jegyzetsorozatát: Statika, Kinematika és kinetika, Lengéstan, Szilárdságtan I-II és Mechanikai példatár címmel. 1963-ban jelent meg a hegesztõ szakmérnöki szak számára írt Mechanika címû jegyzete.
Szintén a magas szintû egyetemi oktatást szolgálta a kétkötetes Szilárdságtani Példatár társszerkesztése (elsõ megjelenésük: 1957, 1964), majd a Mûszaki mechanika tervezett egyetemi tankönyvsorozat elsõ két kötetének megírása (A kinematika elemei, elsõ megjelenése: 1960, illetve A dinamika elemei, elsõ megjelenése: 1966).
A mechanika mûszaki egyetemi oktatásán túl sokat foglalkozott a hazai gépészmérnök-képzés korszerûsítésének általános problémáival is. Ehhez kapcsolható az a tevékenysége is, amelyet az 1937-ben megjelent Gépészeti Zsebkönyv helyett kiadott a Pattantyús: Gépész- és Villamosmérnökök Kézikönyve címû, 11 kötetes sorozat elsõ kettõ, az alaptudományokkal foglalkozó kötetének szerkesztõjeként és kisebb részben szerzõjeként végzett (megjelentek: 1960, 1961).
Igen alapos felkészültsége, széles látóköre, analizáló hajlama és kiváló logikai hajlama megadta számára a lehetõséget, hogy a szilárd testek mechanikája szinte egész területén alkotó munkát folytasson. Életének miskolci periódusában mégis nagyobb jelentõséget tulajdonított a fiatal kutatók, kutatójelöltek munkája irányításának, tudományos gondolkodásmódjuk kialakításának, valamint a mûszaki egyetemi mechanika-oktatás fejlesztésének, mint a saját publikációi száma növelésének. Valószínû az is szerepet játszott ebben, hogy rektori és egyre bõvülõ közéleti feladatainak ellátása idõbeli korlátokat jelentett számára.
Addigi tudományos munkássága alapján a hazai tudományos fokozatok rendszerének átszervezése után 1952-ben a Tudományos Minõsítõ Bizottság a mûszaki tudományok kandidátusa fokozatot adományozta számára. Eme messze érdemen aluli minõsítését a Tudományos Minõsítõ Bizottság pár évvel késõbb azzal enyhítette, hogy 1958-ban odaítélte számára a mûszaki tudományok doktora fokozatot. Egyben 1958-ban a Tudományos Minõsítõ Bizottság tagja lett, amely feladatát 1973-ig látta el.
A Mechanikai Tanszéken folyó kutatásokat elismerve, a kutatások további fejlesztése érdekében a Magyar Tudományos Akadémia 1969. január 1-vel tanszéki akadémiai kutatócsoportot létesített Sályi István vezetésével. A kutatócsoport a tanszék oktató-gárdájával együtt a Budapesten felállítani tervezett Mechanikai Kutató Intézet mellett a mechanikai kutatások miskolci egyetemi bázisának szerepét volt hivatott betölteni (a kutatóintézet késõbb nem valósult meg).
Sályi István az elõzõeken túl is aktív szerepet töltött be a hazai tudományos közéletben. 1951-tõl a Magyar Tudományos Akadémia Gépészeti fõbizottságának, majd átszervezések után a mechanika tudományágának megfelelõ más akadémiai bizottságok tagja, esetenként vezetõje volt. Közülük is kiemelendõ, hogy 1968-73 között ellátta az IUTAM (International Union of Theoretical and Applied Mechanics) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöki tisztét.
Szabó Jánossal (aki azidõben az Építõipari és Közlekedési Mûszaki Egyetem Mérnökkari Mechanika Tanszékének professzora volt) együtt kezdeményezte, hogy a hazai mechanikai kutatások eredményeinek bemutatása és ösztönzése, továbbá a kutatók közötti kapcsolatok erõsítése érdekében legyenek rendszeresen ismétlõdõ mechanikai tárgyú tudományos rendezvények. Az elképzelés megvalósult és tartósnak bizonyult. Az elsõ ilyen rendezvény Képlékenységtani Kollokvium címmel az IUTAM Magyar Nemzeti Bizottsága rendezésében Miskolcon a Nehézipari Mûszaki Egyetemen volt 1967. szeptember 4-5-én. Ezt követte a Kinematika-kinetikai Kollokvium 1968. február 8-9-én, Nagymaroson a Budapesti Mûszaki Egyetem ottani üdülõjében, a Szilárdságtani Kollokvium 1969. április 17-18-án, Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében, majd a Mechanikai Konferencia 1971. szeptember 2-4-én, újból Miskolcon a Nehézipari Mûszaki Egyetemen. Az összegyûlt tapasztalatok alapján kirajzolódott ekkorra, hogy a magyarországi mechanikai konferenciákat az IUTAM által négyévenként megrendezett Mechanikai Kongresszusokat megelõzõ évben célszerû megszervezni, mintegy a hazai kutatások áttekintése céljából, éspedig a mechanika minden ágát átfogó módon. Ennek az elképzelésnek a keretében kapta utólag az 1971-es konferencia az I. Magyar Mechanikai Konferencia elnevezést, és szervezõdtek a további konferenciák, minden alkalommal Miskolcon megrendezve
Sályi István tanszékvezetõi korszakában a Mechanikai Tanszéken 68 oktató és kutató, 14 óraadó és demonstrátor, továbbá 4 aspiráns dolgozott. Közülük és tanítványai közül 13-an professzorok lettek: a mechanikai tudományterületen: Béda Gyula, Csizmadia Béla, Farkas József, Huszár István, Kozák Imre, Páczelt István, Szeidl György, más tanszéken: Bíró Attila, Káldor Mihály, Tarján Iván, Patkó Gyula, Tóth László, Váradi Károly.
Sályi Istvánnak a mechanika tudományterületén végzett munkásságát úgy is szokás összefoglalni, hogy kialakította a Sályi-féle mechanikai iskolát.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
